Sosem találkozom önmagammal
(regény, digitális könyv, ISBN 978-615-6537-06-5)

„A fahéj és a vaníliás cukor, mondom, az következik, a fahéj és a vanília cukorral elkeverve, már következne, de várnom kell rád, hogy összekeverjed legalább a fahéjat a cukorral, mondom, Lina, türelmetlen hangon mondom Linának, hogy Lina, hogy a vaníliás cukor is kell, mert már következik, hogy előre járok a tésztával, összegyúrtam, kinyújtottam, a tészta alaposan megkelt, buborékok a kezem alatt a tésztában, mutatom a buborékokat a sodrófa alatt, kinyújtás közben, érezni a tésztában a buborékokat, látod, kérdezem Linától, hogy látja-e, alaposan megkelt a tészta, most megkenem olvasztott vajjal, Lina látja a buborékokat, és utána a fahéjas cukorral, ha készen vagy vele, mert arra várok, tudod, mondom. Lina mondja, hogy tisztában van vele, kérdezi, hogy mi ez a türelmetlenség, hogy öt percen semmi nem múlik, hogy ne morcoskodjak, kérdezi, hogy miért morcoskodom öt perc miatt, nem esik neki jól, hogy ezen a hangon beszélek vele, és türelmetlenkedem, látod, már itt van a fahéjas cukor alaposan összekeverve, ahogyan kell, és még két percbe sem telt, és te mindjárt ingerült hangon parancsoltál rám, és mondja, hogy ha máskor is ilyen hangon fogok beszélni vele, akkor inkább bevonul a szobába vagy a teraszra lepihenni, mert ilyen hangulatban semmi kedve nincsen dolgozni velem, akkor inkább csináljam teljesen egyedül, és magára zárja az ajtót, ha a teraszra megy, akkor nem tudja magára zárni, úgy nincs kivel zsörtölődnöm, mondja, abban a ritmusban csinálom, ahogy nekem jólesik, és akkor én keverem össze...”